Pszoriázisról röviden

A pikkelysömör, orvosi nyelven psoriasis a bőrt, körmöket, nagyon ritkán nyálkahártyát érintő bőrbetegség. Krónikus, hosszan tartó, kiújulásra hajlamos. Nem fertőző betegség! A népességnek közel 2% - át érinti. Ugyanakkor a lakosság több mint 6%-a genetikailag is hajlamos a betegségre. Ez a betegség különféle okok miatt hirtelen is kialakulhat, majd ugyanolyan hirtelen el is tűnhet. A bőrbetegségek egy részének kiváltó okát, keletkezésének pontos folyamatát nem ismerjük, kizárólag megjelenésük alapján osztályozzák, diagnosztizálják őket. A psoriasis egyike az életminőséget legnagyobb mértékben rontó bőrbetegségeknek
  • Hogyan alakul ki a plakk?

A bőr genetikai meghatározottságú, fokozott hámképződéssel járó krónikus gyulladásra való hajlama, amely bizonyos külső vagy belső hatásokra jelenik meg. A beteg területen a bőr megvastagszik a normál átmérőnek a hatszorosára; az új epidermis 10-szer gyorsabban alakul ki, mint az egészséges bőrnél.

A pszoriázisos plakkokat a bőr sejtjeinek kórosan felgyorsult osztódása okozza. Általában egy vagy több apró plakk formájában jelenik meg először a fejbőrön, a könyökökön, a térdeken, a háton vagy a farpofákon. Bár az első plakkok pár hónap után maguktól visszafejlődhetnek, de meg is maradhatnak, ekkor összefolynak és nagyobb plakkokat formálnak. A bőrfelszínen megjelenő vörös színű, fehéren hámló, több centiméter nagyságú tünet (ún. plakk) kialakulása. Nevét is hámló jellegéről kapta a betegség. A psora görög szó jelentése pikkely.

  • Psoriasis előfordulása

Földön mindenhol igen elterjedt betegség, területenként az összlakosság 1,5-3%-át érinti. A pikkelysömör különböző formái a világon átlagosan minden ötvenedik embert érintik. A nőket és férfiakat egyenlő mértékben betegíti meg. Megjelenhet minden életkorban, leggyakrabban a 15-35 év közötti személyeket sújtja. Tömeges első megjelenési ideje a serdülőkorra esik, ekkor többnyire a hajas fejbőrön kezdődik. A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.  A pikkelysömör a belső szerveket nem betegíti meg, ízületi panaszokkal társulhat (arthritis psoriatica). A belső szervi betegségek viszont ronthatják, vagy provokálhatják a psoriasist. 

  • Psoriasis kialakulásának genetikai okai

A pikkelysömör kialakulásában veleszületett hajlam és környezeti, úgynevezett provokáló faktorok játszanak szerepet.  Kialakulása több tényezőtől függ. (multi faktoriális betegség). A Psoriasisra való hajlam öröklött, a hajlam a génjeinkben van kódolva, melyeket szüleinktől örökölünk. (Egypetéjű ikreknél az egyik testvér psoriasisa esetén 90%-os valószínűséggel az ikerpár másik felénél is megjelenik). Mindkét szülő betegségénél a gyermek 60-75%-os eséllyel lesz pikkelysömörös.Eddig mintegy hét gént találtak, mely szerepet játszik kialakulásában. (7, úgynevezett Psoriasisra hajlamosító PSORiasis Susceptibility gént PSORS-1,-2,-3,-4,-5,-6,-7) írtak le.

  • Psoriasis kialakulására való hajlam és a környezet

Meg kell jegyeznünk, hogy nem maga a betegség, hanem csak az arra való hajlam (diszpozíció) öröklődik. A genetikus hajlam önmagában nem elégséges a psoriasis megjelenéséhez. Ahhoz, hogy pikkelysömör kialakuljon, a veleszületett hajlamot megjelenítő, külső környezeti, provokáló faktorok hatása is szükséges. A provokáció ebben az esetben azt jelenti, hogy ha genetikai hajlamot örököltünk pikkelysömör kialakulására, akkor bizonyos "ingerekre" bőrünk Psoriasisos tünet megjelenésével válaszol. Ilyenek a bőrünket érő mechanikai hatások, főként a sérülések, (égés, rovarcsípés, tetoválás, műtétek) a különféle gombás és bakteriális bőrfertőzések, vagy ha egyéb ok miatt a bőr begyullad (pl. allergiás ekcéma, vírusfertőzések). A "külső" hatás lehet belső betegség is. Provokáló faktorok mindazon hatások, melyek a pikkelysömörre hajlamos beteg bőrén psoriasist képesek megjeleníteni. A Psoriasisos bőrtünetek akkor alakulnak ki, ha hajlam és provokáló faktorok együttes hatása eléri azt a küszöbértéket, melynél a betegség már megjelenhet.

 

  • Mik a Psoriasis „belső provokáló” faktorai?

Az egész szervezetet érintő, "belső" provokáló faktorok közé tartozik a cukorbetegség, májbetegségek, belső szervi daganatok, és nem utolsó sorban a lappangva meghúzódó, heveny tüneteket nem okozó idült gyulladásos gócok. Ilyen lehet gyakran az idült mandula-, petefészek- vagy prosztatagyulladás, a fogínyben kialakuló tályogok, gyulladások, az idült arcüreggyulladás. Sokszor a pikkelysömör megjelenése hívja fel a figyelmet valamilyen addig észrevétlen, ismeretlen betegségre.

Egyes gyógyszerek is előhozhatják a psoriasist. Legfontosabbak ezek közül a vérnyomáscsökkentőként gyakran használt ún. béta-blokkoló típusú gyógyszerek és a pszichiátriában alkalmazott lítium. A tünetek romlását okozhatják a ma már recept nélkül kapható ún. nem szteroid gyulladáscsökkentők, és a ritkán használt szintetikus maláriaellenes gyógyszerek. Fontos megemlíteni, hogy az alkoholfogyasztás bizonyítottan provokáló hatású. Ezen kívül a stressz szerepe sem elhanyagolható, lelki tényezők sokszor kiváltják a tünetek megjelenését. A fentieken kívül számos elmélet született arra, hogy megmagyarázzák konkrétan miért is alakul ki a bőrbetegség. Magában a bőrtünetben fellépő gyulladásos, immunológiai folyamatnak a lépéseit mára igen pontosan feltérképezték.

 

  • Diagnosztika, tünetek, megjelenés:

A betegség diagnosztizálásában segít a tipikus helyeken (könyök, térd, hajas fejbőr, tenyér-talp) megjelenő jellegzetes plakk formájában látott klinikai kép. Egyes esetekben szükség lehet a bőrből szövettani mintavételre. Rendszerint 10-40 éves kor között kezdődik, de bármely életkorban előfordulhat.  A psoriasis tünetei annyira jellegzetesek, hogy a bőrgyógyászati vizsgálat alapján felállítható a diagnózis. Ritkán van csak szükség szövettani vizsgálatra. A pikkelysömör krónikus, kiújulásra hajlamos betegség, mely az ép bőrtől jól körülírtan elhatárolódik, ezüstösen hámlik és egy vagy több kiemelkedő, vörös plakkos elváltozás alkotja.

A pszoriázisos plakkokat a bőr sejtjeinek kórosan felgyorsult osztódása okozza. Általában egy vagy több apró plakk formájában jelenik meg először a fejbőrön, a könyökökön, a térdeken, a háton vagy a farpofákon. Bár az első plakkok pár hónap után maguktól visszafejlődhetnek, de meg is maradhatnak, ekkor összefolynak és nagyobb plakkokat formálnak. Előfordul, hogy valakin csak 1-2 apró plakk jelenik meg, míg másokon a test nagy felületét borítják be. A vaskos plakkok vagy a tenyereken, a talpakon, a nemi szervek hajlatainál elhelyezkedők gyakrabban viszketnek vagy fájnak, viszont sok esetben a beteg teljesen panaszmentes lehet. Bőrünk hámsejtjei normális esetben a többrétegű hám legalsó rétegében (stratum basale) "születnek". Később a bőrfelszín felé vándorolnak, bennük szarufehérje (keratin) halmozódik fel, végül észrevétlen hámlással leválnak. Psoriasisban ez a hámsejtvándorlás többszörösére felgyorsul. Normálisan a sejtekből a sejtmagok felszívódnak, az őket összekötő molekulák eltűnnek, mindezekre a Psoriasisban felgyorsult vándorláskor nincs idő. A sejtmagokat tartalmazó, szétválni nem képes hámsejtek alkotják a fehér színű, hámló "pikkelyeket".

 

  • Psoriasisos bőr tünetei:

A psoriasis igen változatos formákban jelenik meg. Szinte mindig megfigyelhető ún. elemi jelenség a sötétvörös, hámló, bőrfelszínből kissé kiemelkedő göbcse (papula). A papulák lehetnek 1-2 cm-esek (psoriasis gutatta), jellemzően azonban több cm-es ún. plakká folynak össze. A plakkok éles határral különülnek el az ép bőrterületektől, felszínüket lemezes hámlás borítja, mely viaszfehér színű (parakeratosis). Ez a hámló réteg könnyen lekaparható, a lekaparás után pontszerű, apró vérzés látható,- ezt Auspitz-tünetnek hívják, és azért jelenik meg, mert a pikkelysömörös plakkokban a bőr érszerkezete is kórosan megváltozik.

Másik jellemző tulajdonsága a betegségnek az ún. Köbner-tünet, ez abból áll, hogy a bőrt ért különféle ingerekre mintegy 2 hét után Psoriasisos göbcsék lépnek fel. Például műtétek után hegekben vagy testékszerek körül. Ez a Köbner-jelenség magyarázza a psoriasis gyakori megjelenését bizonyos bőrterületeken.

 

  • Testtáji megjelenés:

Igen jellemző például a könyökökön és térdeken, melyeket gyakrabban megsértünk, beütünk. Gyakori ezen kívül a psoriasis a hajas fejbőrön, vaskos hámlás formájában. A körmökön apró, tűszúrás-szerű pontocskák jelentkezhetnek A psoriasis tünetei fájdalmatlanok, általában nem viszketnek. Körülbelül 5%-ban az ízületek is megbetegszenek (arthropathia psoriaticum), előfordul, hogy az ízületi fájdalom a bőrtünetek előtt jelentkezik. Érintheti a kezek, lábak kis ízületeit, a gerincízületeket, de a nagyobb, így csípő-, térd-, boka-, vállízületeket is. Ezek az ízületi gyulladások később deformitásokhoz vezethetnek Szerencsére ritkán fordul elő, hogy a psoriasis tünetei az egész testfelszínen összefüggően jelennek meg (erythroderma psoriaticum). Ilyenkor az egész bőrfelület gyulladt, vörös, hámlik, a haj, szőrzet teljes elvesztésével járhat, ezen kívül megnagyobbodott nyirokcsomók jelennek meg. Ez a forma mindenképp kórházi kezelést igényel. Legsúlyosabb megjelenése a pikkelysömörnek, amikor a bőrön gennyhólyagok (pustulák) látszanak. Ezek a gennyet tartalmazó hólyagocskák 1-2 mm-estől több cm-esek lehetnek, enyhe esetben csak a tenyereken-talpakon, veszélyesebb esetben az egész testen jelentkeznek. Járhat komoly belgyógyászati szövődményekkel, fertőzésekkel, vérmérgezés (sepsis) is kialakulhat.

 

  • Milyen lehet a Psoriasis kórlefolyása?

A pikkelysömör lefolyása rendkívül változatos, vannak, akiknél egész életükön át csak a könyök felett, térdeken jelenik meg 1-2 cm-es göbcsék formájában. Másoknál időnként a több tenyérnyi plakkok szinte elborítják a bőrfelszínt. Ez a hullámzó megjelenés nagyon jellemző, néhány hónapos tünetes állapot után a betegek akár évekig tünetmentesek lehetnek. Nyáron általában javulás várható, fertőzéseket, komolyabb stresszt követően a bőr állapota romlik. A betegek döntő többségénél belső szervi vagy laboratóriumi eltérések nincsenek. Az arthropathia psoriaticum rossz prognózisú, gyakran rokkantsághoz vezet.

  • Psoriasis kezelése, és terápiás lehetőségek?

A terápiás lehetőségek hosszabb – rövidebb tünetmentes időszakot biztosítanak, amit sokszor a psoriasis ismételt kiújulása követ. A pikkelysömörnek oki kezelése nincsen, minden terápia a tünetek eltüntetésére irányul, és általában átmeneti tünetmentességet eredményez. A kezelés első lépése a pikkelyek leoldása helyileg alkalmazott hámlasztó hatású készítményekkel. A plakkokon látható pikkelyeket hámlasztókkal kell (pl. 10 % karbamidos, 5-10 %-os szaliciles kenőccsel, sós fürdőkkel) eltávolítani. A következő lépés a felgyorsult hámsejtérés gátlása és a gyulladásos folyamatok gátlása, általában corticosteroid tartalmú kenőcsök alkalmazásával. A plakkokra alkalmazhatók a szteroid tartalmú kenőcsök, krémek, oldatok, melyek a gyulladást csökkentik. Súlyosabb esetben fényterápia és belsőleg szedett gyógyszerek adása jön szóba. Kiegészítő kezelésként balneoterápia, klíma –és étrendváltozás javasolható. Korábban széles körben alkalmaztak kátrány tartalmú készítményeket, ma már ezeket ritkábban használják. Kenőcs formában alkalmaznak A-vitamin analógokat.

Súlyosabb, nagyon kiterjedt esetekben a helyi kezelés mellett belső, gyógyszeres terápiára is szükség lehet. Jó hatásúak az A-vitamin szintetikus származékai, a retinoidok, melyek a szarusodás folyamatát normalizálják. Ízületi panaszok esetén jöhet szóba a citosztatikus (methotrexat, cyclosporin hatóanyagú stb.) kezelés, ezek beállítása csak kórházi körülmények között történhet. Nagyon jó hatású pikkelysömörben a fénykezelés. Mind az UVA, mind az UVB spektrumú fényt használják. Speciális formája a fényérzékenyítő szerrel történő kezelést követően alkalmazott UVA (PUVA) kezelés, illetve a 311 nm hullámhosszú fénnyel történő UVB terápia (narrow-band UVB).A psoriasis immunológiai folyamatainak részletesebb megismerését követően fejlesztették ki az ún. biológiai terápiát, melynek lényege a fehérvérsejtek, immunsejtek és a hámsejtek kölcsönhatásának gátlása. Jelenleg folynak a gyógyszervizsgálatok, remélhetőleg a közeljövőben új, hatékony kezelések lesznek elérhetőek.Számos természetgyógyászati készítmény is elérhető, melyeket a pikkelysömörben szenvedő betegeknek ajánlanak.

  • Speciális diéta

A gyógyulás kulcsfontosságú eleme a céltudatos táplálkozás, az általam is ajánlott speciális diéta. Mindenekelőtt csökkenteni kell a cukor, a hús, az állati zsír, az alkohol fogyasztását. Szigorú vegetárius, gluténmentes étrendet kell kidolgozni és betartani. Garantáltan gluténmentes táplálékok – többek között – a rizs és lisztje, valamint a korpája, a szójaliszt, a kukoricaliszt és a burgonya. Növelni kell a zöld rostos növények, a tengeri halak és a müzlik részesedését a táplálékban. Különösen hasznosak lehetnek a gyógyulási folyamat elősegítésében az ómega-3 zsírsavak. Az ezzel kapcsolatban végzett legtöbb klinikai vizsgálatban halolajat használtak, amely gazdag eikoza-pentaénsavban (EPA) és dokoza-hexaénsavban.

  •  Stressz, elsavasodás

A betegség kialakulásában nagy szerepet játszik a stressz. Több páciens beszámolt arról, hogy a betegség kialakulását megelőző hónapban valamilyen speciális stressz érte. Az orvosi szakirodalom leír néhány olyan esetet, amikor csak hipnózis alkalmazásával sikeresen gyógyítottak néhány beteget. A pikkelysömör kialakulásában minden bizonnyal fontos szerepet játszik a szervezet hosszú ideje fennálló, többszörös mérgezőanyagokkal való telítettsége, az elsavasodás és a sav-bázis egyensúly megbomlása. A terápiás folyamat kezdetén ezért a fontos a szervezet minél tökéletesebb méregtelenítése.

  • Fizikoterápia, fürdők

A helyi kezelésre különböző fizikoterápiás beavatkozások is szóba jöhetnek. Így heti 3 alkalommal ultrahangos kezelés, 42-45 °C-on 20 percen át, vagy UVB 295-305 nm 2mw/cm2 ultraibolya sugárzás 3 percig heti 3 alkalommal. A fürdők közül első helyen a napi fél órás napfürdőt említeném. Különleges só kombinációk is enyhítették a bőrpanaszokat. Hasonlóan kedvező enyhítő hatásúnak bizonyult a sók helyi borogatásra történő használata. Psoriasisos betegeknek gyakran ajánlják a Holt-tengeri nyaralást, mely valóban jó hatású a speciális klíma- és fényviszonyoknak, illetve a víz sótartalmának köszönhetően. Látható, hogy igen sokféle terápia között választhat a kezelőorvos, a fenti kezeléseket jól meghatározott kombinációkban is alkalmazzák. Minden beteg számára egyénileg a tünetek súlyossága és egyéb betegségei figyelembevételével kell a terápiát a bőrgyógyásznak összeállítani.

  • Mit javasol a bőrgyógyász?

Megnyugtató érzés, hogy elérhetőek olyan magyar innováció alapján készített termékek, melyek eredményesen veszik fel a harcot a pszoris plakkokkal szemben. A Psorioderm® termékcsalád tagjai csupa természetes anyagot tartalmaznak, és 2012-ben szakmai zsűri előtt is bizonyítottak! A plakkok hámlasztásának érdekében a Psorioderm® termékek szalicilsavat tartalmaznak, használatuk 3 éves kor alatt nem javasolt. Babáknak és érzékeny bőrű felnőtteknek a szalicilsavmentes Psorioderm® Szenzitív krémet javasoljuk, mely hozzáadott jojobaolajjal és mézzel még puhábbá varázsolja a bőrt! Mi a Derma-Art Bőrgyógyászati Klinikán a Psorioderm szenzitív termékcsaládot javasoljuk az érzékeny bőrűek, és a három év alattiak számára. A három év feletti gyermekeknek, és a felnőtteknek pedig már alkalmazható a Psorioderm termékcsalád!

Összegzésként tehát elmondhatjuk, hogy a pikkelysömör bár nem gyógyítható, de megfelelő, egyénre szabott kezeléssel jól karbantartható bőrbetegség, melynek gondozásához bőrgyógyász szakorvosra valamint az orvos és beteg jó együttműködésére van szükség. Az ekcémás, atópiás és érzékeny bőr többnyire szalicilsavmentes készítményeket tolerál, mert esetükben a bőr megnyugtatása a legfontosabb. Bár nem egyszerű, de törekedni kell a stressz csökkentésére is, tudatosan használva a relaxációs technikákat, tudatosan lassítani a tempón. Lelkünket terápiás eszközökkel, finom módszerekkel ápolhatjuk, de fizikai testünk fizikai gondozást igényel. Fokozott odafigyeléssel a bőr meghálálja a gondoskodást, s így talán már a léleknek is könnyebb dolga van, hogy leve(he)sse páncélját. Parabén- és szalicilsavmentes Psorioderm® Szenzitív termékek az ekcémás, atópiás, pikkelysömörös és szeborreás bőr napi ápolására ajánlottak, már 3 éves kor alatt is. Hozzáadott jojoba-, akácméz kivonattal, shea vaj- és E-vitamin tartalommal rendelkeznek.

Letölthető dokumentumok:

 AZ ORVOS VÁLASZOL

 PSORIASIS NAPJAINKBAN

PSORIASIS KORSZERŰ KEZELÉSE

 

 

DR BELEZNAY GYÖNGYIKE

További Publikációk